2017.10.10. 15:16
Összefog az Air France és a Vietnam Airlines
Franck Terner a lépést a Reuters hírügynökségnek azzal indokolta, hogy a távol-keleti járatok esetében is nagy árnyomás helyeződött az üzemeltetésre, az együttműködéssel ezt a hatást tudják megosztani egymás között.
Vegyesvállalatot hoz létre az Air France és a Vietnam Airlines a hosszútávú járatok üzemelésének összehangolására – közölte Franck Terner, az Air France vezérigazgatója kedden.
A vegyesvállalat a 2010-ben megkötött codeshare megállapodáson alapul, vagyis egyes járatok felveszik a társ légitársaság járatszámát is, és értékesíthetnek jegyeket a másik légicég járataira is. Az Air France és a Vietnam Airlines emellett összehangolja egyes hosszútávú járatainak menetrendjét a jobb csatlakozások miatt.
A vezérigazgató elmondása szerint egy másik távol-keleti légitársasággal, a Jet Airways-zel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az együttműködésről.
A két cég 2008-ban kötött codeshare megállapodást egymással.
Franck Terner a lépést a Reuters hírügynökségnek azzal indokolta, hogy a távol-keleti járatok esetében is nagy árnyomás helyeződött az üzemeltetésre, az együttműködéssel ezt a hatást tudják megosztani egymás között.
Az Air France-KLM légitársasági csoport július végén jelentette be, hogy vegyesvállalatot hoz létre a brit Virgin Atlantic-kel, az amerikai Delta Air Lines-szal, illetve a China Eastern légitársasággal.
Az Air France-KLM 220 millió fontért 31 százalékos részesedést szerez a Virgin Atlanticben, a Delta és a China Eastern pedig 10-10 százalékot kap az Air France-KLM-ben 750 millió euró kifizetése után. A mostani vegyesvállalatban a vezérigazgató elmondása szerint nem szereznek részesedést a partner légicégek egymásban.