2018.01.13. 13:45
Feljelenti az Erdélyi Magyar Néppárt a román kormányfőt
Mihai Tudose román kormányfő – a náci ideológiára emlékeztető módon – akasztással fenyegette mindazokat, akik kitűznék a székely zászlót – emlékeztetett az EMNP elnöksége.
Bukarest, 2018. január 12. Mihai Tudose román miniszterelnök egy ünnepségen, amelyen Piranha márkájú páncélozott katonai járművek vásárlásáról írt alá megállapodást a román nemzetvédelmi minisztérium vállalata és a svájci gyártó cég, General Dynamics European Land Systems – Mowag a bukaresti nemzetvédelmi minisztériumban 2018. január 12-én. (MTI/EPA/Robert Ghement)
Hangsúlyozzák: a román miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok – különösen a centenáriumi események elején –, és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben félelmet keltsenek.
A párt honlapján kijelentik, hogy:
a Néppárt lemondásra szólította fel Mihai Tudosét, akit most fel is jelentenek
a román Büntető Törvénykönyv 369-es cikkelyére hivatkozva.
A párt vezetés aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy míg az erdélyi magyarság az önrendelkezésről párbeszédet kezdeményezne a románsággal, addig Románia miniszterelnöke akasztásról beszél.
„A párt vezetősége ugyanakkor kérte az Európai Szabad Szövetséget, hogy nemzetközi fórumokon is gyakoroljanak nyomást a román államfő felelősségre vonása érdekében, valamint arra szólították fel a román politikai szereplőket, hogy vészjósló hallgatásukat megtörve, nyíltan határolódjanak el Mihai Tudose kijelentésétől” – olvasható a honlapon.
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, szombaton egy sajtótájékoztató keretében reagált a román külügy állásfoglalására, miszerint Mihai Tudose nyilatkozatát nem tartják magyarellenesnek. Ezzel kapcsolatban a kormánypárti politikus kijelentette: nagyon rossz úton járnak a románok, ha a kijelentést igyekeznek elbagatellizálni.
Ez egy nagyon súlyos kijelentés volt, ami gyakorlatilag fenyegeti az erdélyi magyarságot. Mindaddig, amíg Tudose nem kér bocsánatot, nem ad elfogadható magyarázatot, addig nagyon súlyos helyzetben van a két ország kapcsolata és az erdélyi magyarság is – mutatott rá Puskás Imre.
Hozzátette: a magyar kormány gyorsan és határozottan reagált, és most is kifejezte, hogy az erdélyi magyarság számíthat rá, mindent megtesz biztonsága érdekében.