2018.05.26. 07:41
Már csak a nyelvvizsga kell a diplomához? Itt a segítség!
Új feltételekkel indul újra a diplomamentő program, a kormány azoknak nyújt segítséget, akik oklevelüket a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg.
Az OFA Nonprofit Kft. a Magyar Idők szombati számában közölte, hogy az új programban 1333 fő bevonására van lehetőség, erre a célra 400 millió forint áll rendelkezésre. A program keretein belül angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvi képzésekre lesz lehetőség.
A cég közlése szerint a nyelvi képzések szeptember közepétől indulhatnak, és 2019. december 31-ig kell lezárulniuk. A támogatás fejenként legfeljebb 300 ezer forint lehet, a támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat. Amennyiben ez nem történik meg, a támogatást vissza kell fizetni.
Jelenleg azon intézmények kiválasztása zajlik, melyek a programban közreműködő nyelvi képzések megkezdésére és folytatására jogosultak. A pályázati felület várhatóan augusztustól lesz elérhető – olvasható a Magyar Időkben.
Borítókép: illusztráció, angol próbanyelvvizsgázók 2011-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Fotó: MTI / Marjai János