2018.07.18. 08:00
Legénybúcsúján halt meg a színházi társulat tagja
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közleményben fejezte ki a társulat mély megrendülését és fájdalmát.
Kertész Zsolt
Forrás: moriczszinhaz.hu
A Tiszába fulladt egy 33 éves férfi szombat este, aki a legénybúcsúját tartotta Rakamazon. A szabolcsi fiatalember a Móricz Zsigmond Színház tagja volt. A férfi 7 év után vette volna el feleségül a barátnőjét, akivel tavaly jegyezték el egymást.
A férfi egy nyíregyházi színház tánctársulatának tagjaként volt ismert. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház később közleményben tudatta, hogy társulatuk tagjáról, Kertész Zsoltról van szó – olvasható az estiujsag.hu összeállításában.
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közleménye
Mély megrendüléssel és fájdalommal fogadtuk Kertész Zsolt (Kerti), szeretett kollégánk halálhírét, akit éveken át láthatott a közönség a Móricz Zsigmond Színház előadásaiban. A felfoghatatlan és szomorú eset részleteit és körülményeit nem ismerjük, ezért hitelesen és felelősen nem tudunk tájékoztatást adni, illetve a család kérésére sem adhatnánk ki semmilyen részletet az esettel kapcsolatban. A hatóságok még vizsgálják az ügyet, az ő feladatuk a körülmények pontos felderítése.
A Színház.org az esetről azt írja: “Kertész Zsolt barátaival Rakamazra ment mulatni, ahol az esküvőjét megelőző legénybúcsút tartották. A szórakozásnak azonban egy szörnyű tragédia vetett véget, amikor a vőlegény alámerült a sebes folyó vizében. Keresésére speciális mentőcsapatok, búvárok érkeztek, akik átkutatták az egész partszakaszt. A férfi holttestére csak hosszas keresés után, vasárnap este találtak rá a folyó rakamazi szakaszán.
Az esetről a TV2 Tények című magazinja is beszámolt. A történtekről készült videó-összeállításukat itt tekinthetik meg: