2018.11.15. 08:50
Ma van a magyar szórvány napja
Az Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.
Nagyenyed, 2013. november 15. Résztvevõk a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) rendezvényén, amelyet a Magyar Szórvány Napja alkalmából tartottak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban 2013. november 15-én. MTI Fotó: Gazda Árpád
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Gazda Árpád
Az Országgyűlés felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27-én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és közülük leginkább a szórványban élők veszélyeztetettek.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az olyan helyben – tehát nem migráció következtében – kisebbséggé vált, összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, amely idegen nyelvi környezetben él a Kárpát-medencében és Moldvában, és az asszimiláció következtében fokozatosan veszít tömbszerűségéből. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is.
A szórványban élők létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, a határon túli magyarsághoz tartozók közül egyre többen élnek így.
Az anyaország világos szórványstratégiájára van szükség, mert a szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011-ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból több intézményt és programot támogattak és támogatnak, amelyek célja e közösségek megerősítése. A magyar kormány által 2015-ben elindított Petőfi Sándor-program keretében ösztöndíjasok támogatják a külhoni magyarság szórványközösségeit Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Dél-Lengyelországban, segítségükkel több helyszínen kezdődött el vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13-án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa.
2012-ben az RMDSZ bejelentette, hogy szórványmenedzser-szolgálatot indított, amelynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. A szervezet műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013 óta már az egész Kárpát-medencére kiterjed.