2019.10.08. 14:31
Gyermekekkel végzett egy robbanószerkezet Jemenben
Az áldozatok ugyanannak a családnak a tagjai voltak.
Legalább négy gyerek életét vesztette és kettő megsebesült, amikor működésbe lépett egy robbanószerkezet a nyugat-jemeni Hodeida közelében – közölték névtelenül nyilatkozó egészségügyi tisztségviselők kedden.
Az áldozatok ugyanannak a családnak a tagjai voltak.
A robbanás a kikötőváros mellett található Vádi Nahlában történt hétfő este.
A tisztségviselők szerint a síita húszi lázadók felelősek a történtekért. Azt gyanítják, hogy a felkelők aknákat és különféle robbanóeszközöket helyeztek el Hodeida felügyeletük alatt álló részein tavaly, hogy megakadályozzák a kormányerők előrenyomulását.
A térségben az elmúlt időszakban sok eső esett és áradások is voltak, ami miatt előkerülhettek a civilekre fenyegetést jelentő szerkezetek.
A szunnita többségű Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán pártfogását élvező síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a jemeni elnökhöz hű erők között.
Az arab koalíció 2015-ben avatkozott be a konfliktusba, miután a húszi lázadók elfoglalták a fővárost, és elűzték az orszából a nemzetközileg elismert kormányt, amely most Szaúd-Arábiában működik.