2020.02.28. 14:12
Másodfokú riasztásokat adtak ki a viharos szél miatt
Az érintett területeken a következő órákban 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek.
Több megyére már másodfokú riasztásokat is kiadtak a viharos szél veszélye miatt pénteken.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése alapján eddig az észak Dunántúlon adták ki a másodfokú riasztásokat.
Az éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében van érvényben a másodfokú figyelmeztetés. Emellett Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a szél miatt.
Bács-Kiskun és Csongrád megyében zivatarveszély miatt, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében a havazás miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.
Késő délutánra kezd veszíteni erejéből a szél. Este fokozatosan a középső országrészben is megszűnnek a viharos lökések.
Kiemelték továbbá, hogy vegyes formájú csapadék várható. Északon (Észak-Magyarországon, Dunántúl-középhegységben, Alföld északi részén) havazás (részben tapadó hó), havas eső valószínű, míg máshol vegyesen esőre, havas esőre, hózáporra egyaránt számítani lehet. Öt centimétert elérő hóréteg elsősorban csak a hegyekben alakulhat ki.
Ugyanakkor pár cm hóval átmeneti hótakaró esetleg máshol is kialakul. Az összefüggő csapadék délutánra keletre, északkeltere húzódik vissza.