2020.04.24. 06:07
Szijjártó Péter: újranyílik a régi hegyeshalmi határátkelő
A külgazdasági és külügyminiszter Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel egyeztetve talált megoldást.
Újranyílik a régi hegyeshalmi határátkelő – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„Naponta néhány tízezer honfitársunk jár át Ausztriába dolgozni, akiknek komoly bosszúságot és sokszor hosszú várakozást okoz az, hogy a lezárások miatt jelenleg csak kilenc átkelőt lehet használni az osztrák-magyar határon” – írta a miniszter.
„Nagy István képviselőtársam, minisztertársam már a korlátozások bevezetésekor jelezte, hogy a Mosonmagyaróvár környékén élő ingázók számára komoly probléma a hegyeshalmi autópálya-átkelő nagy forgalma, a gazdák pedig nem is tudnak átjárni a határ túloldalán lévő földjeiket megművelni, mert mezőgazdasági járműveikkel fel sem hajthatnak az autópályára” – fűzte hozzá.
„A helyzet megoldása érdekében már több napja folyamatosan egyeztettünk Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter-kollégával és most végre megvan a megoldás: a régi 1-es úton található hegyeshalmi átkelőt péntek hajnalban visszaadjuk a forgalomnak úgy, hogy az ingázók és a gazdák reggel 5 és 10 óra között, valamint délután 17 és 20 óra között járhatnak át rajta” – közölte Szijjártó Péter.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg