2020.11.04. 09:06
Megjelent az újabb szigorításokról szóló rendelet
Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az Orbán Viktor által tegnap bejelentett újabb szigorító intézkedésekről szóló rendelet.
A részletekből kiderül többek között, hogy milyen céllal lehet csak közterületen tartózkodni éjjel, illetve hogyan lehet megszervezni a kulturális és sportrendezvényeket – írja az Origo.
Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről, illetve a további védelmi intézkedésekről szóló rendelet – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő bejegyzésében összefoglalta az Orbán Viktor által kedd este bejelentett és szerdán életbe lépő változásokat.
Eszerint:
„Fontos, hogy minden szabályt mindannyian szigorúan tartsuk be!” – írta Szentkirályi Alexandra.
Csütörtökig kell elkészíteni a járatsűrítési tervet
A részletes rendeletből kiderül többek között, hogy éjfél és reggel öt óra között például csak a munkavégzés, a munkahelyre való eljutás, illetve az onnan való hazajutás, valamint „életvédelmi céllal” lehet közterületen tartózkodni.
A rendelet szerint tilos lesz olyan rendezvényeken részt venni, ahol „zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtanak” és ahol a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.
Kulturális rendezvényt, mozielőadásokat, valamint sportrendezvényeket csak úgy lehet megtartani, hogy
a nézők csak a minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el,
és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket is szabadon kell hagyni.
A rendelet szerint Budapesten, valamint a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon a reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. Az erről szóló tervet november 5. napjáig kell elkészíteni és átadni az illetékes kormányhivatalnak.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)