2021.04.08. 12:38
A magyar külügy bekérette a német ügyvivőt Petry Zsolt ügyében
Németország budapesti nagykövetségének ügyvivőjét hivatalába kérette csütörtök reggel Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára – közölte a tárca.
A megbeszélés témája Petry Zsolt „magyar állampolgár” németországi munkaadója általi elbocsátásának a napokban széles nyilvánosságot kapott esete volt – írták.
A közlemény szerint
az államtitkár kifejezte a kormány megütközését amiatt, hogy Németországban egzisztenciális retorzió érhet bárkit is nézetei törvényes keretek között történő közlése miatt.
„Németországnak, ahogyan Magyarországnak, közvetlen történelmi tapasztalatai vannak a legteljesebb véleményterrorról, így a szólásszabadság alapjoga feletti őrködés közös erkölcsi kötelességünk. Bármely világnézeti alapon is történjék, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyarok számára elfogadhatatlan, mert egy olyan rendszert idéz, amely elleni küzdelmükben honfitársaink ezrei adták életüket” – olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy Magyarország számára Németország kiemelt fontosságú partner marad, amellyel az „őszinteség szellemében vitatjuk meg közös jövőnk fontos kérdéseit”.
Azonnali hatállyal megvált Petry Zsolt kapusedzőtől a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata az 54 éves szakember a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett kijelentései miatt.
A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött. Hozzátették, elégedettek a munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)