2021.04.18. 10:27
Németországban fogtak el egy szökésben lévő magyar rablót
A 35 éves férfit többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Nyíregyházi Törvényszék – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon vasárnap.
Azt írták: a férfi által elkövetett rablások
áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak.
Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt újabb rablásokat követett el, 2020 végén pedig eltűnt a hatóságok elől.
A bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség kiemelt figyelemmel kezelte a szökésben lévő férfi ügyét, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi és célkörözési főosztálya kezdte meg, amely megállapította, hogy a rabló Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől.
Felvették a kapcsolatot a német központi célkörözési egységgel és velük együttműködve
megtalálták a férfit egy Stuttgart melletti kis településen.
A szökevényt összehangolt akcióban fogta el a német hatóság szerdán, kiadatásáról később döntenek – tették hozzá.