2021.07.19. 16:41
Beszakadt két gát Észak-Kínában a súlyos esőzések miatt
Beszakadt két gát a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen a súlyos esőzések miatt – közölte hétfőn a pekingi katasztrófavédelmi minisztérium.
A Hulunbuir város közigazgatási területén található gátak vasárnap szakadtak be a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső hatására. A vidéken az átlagos csapadékmennyiség vasárnap elérte a 87 millimétert. A folyó felsőbb szakaszán található gát beszakadását követően az alsóbb szakaszon lévő gát alig másfél óra múlva omlott be.
Az árvízvédelmi hatóságok már szombattól kezdődően figyelmeztetést adtak ki a viharos esőzések miatt, amelyek vasárnaptól Kína északkeleti részén tomboltak, elérve a fővárost, Pekinget is.
A Hulunbuir környékén élőket – több mint 16 ezer embert – még a gátszakadást megelőzően evakuálták, sérülteket nem jelentettek.
A kínai vízi erőforrások minisztériumának hétfői közleménye szerint a két gát víztározójának kapacitása együttesen eléri a 46 millió köbmétert. A helyi hatóságok szerint a gátak beszakadása nyomán a környéket elöntő árvíz csaknem 216 négyzetkilométernyi termőföldet, továbbá utakat és hidakat tett tönkre. A károk felmérése és az árvízelhárítási munkálatok jelenleg is zajlanak.