2019.10.22. 17:54
Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció
A TikTok közösségi alkalmazás kínai változata törölte az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet propagandavideóit posztoló felhasználók fiókjait – közölte a cég egyik alkalmazottja kedden az AFP francia hírügynökséggel.
A ByteDance cég tulajdonában lévő TikTok alkalmazással rövid (15 másodperces) eredeti videókat lehet megosztani. Nagyon népszerű a fiatalok körében és állítása szerint világszerte 500 millió felhasználója van. A TikTok munkatársa elmondta, hogy 10 fiókot töröltek, mert az ISIS-szel kapcsolatos tartalmat tettek rajtuk közzé. Csak egyik videónak volt a törlés előtt kétszámjegyű a látogatottsága – tette hozzá a nevének elhallgatását kérő alkalmazott. A felvételeken egyebek mellett az utcán heverő holttesteket és az ISIS fegyvereseit lehetett látni az információt hétfőn közzétevő The Wall Street Journal szerint.
Az amerikai napilap úgy tudja, hogy a közösségi portálokról törölt tartalmakra szakosodott Storyful ügynökség szerint az üzenetek mintegy húsz fiókból származtak. „A terrorszervezeteket népszerűsítő tartalmaknak semmi keresnivalójuk a TikTokon” – írta az AFP-hez eljuttatott emailjében a vállalat.
„Állandó jelleggel letiltjuk azokat az összes ilyen fiókot és minden, velük kapcsolatban álló terminált, mihelyst azonosítjuk őket, állandóan egyre szigorúbb ellenőrzéseket végzünk, hogy aktív módon feltárjuk a gyanús tevékenységet”- szögezte le a cég.
Az Iszlám Állam iraki és szíriai „kalifátusa” márciusban elesett, de a szervezet továbbra is aktív a Közel-Kelet, Afrika és Ázsia több országában, továbbra is az interneten keresztül terjeszti a dzsihadizmust.
Darren Davidson, a Storyfull igazgatója szerint „az ISIS üzenetei sértik a TikTok szabályzatát, de az alkalmazás által terjesztett nagy mennyiségű tartalom miatt a TikToknak nehézségekbe ütközik ellenőrizni a hírfolyamot és kitörölni ezeket a videókat”.
Az alkalmazásnak az elmúlt hónapokban sok vitatott ügye volt. Áprilisban Indiában egy bíróság rövid időre betiltotta, miután azzal vádolták meg, hogy a pornográfiát népszerűsíti a gyermekek körében.
Február végén 5,7 millió dollárra büntette az amerikai távközlési és internetfelügyleti hatóság (FTC), amely azzal vádolta meg, hogy törvényellenesen gyűjtötte 13 év alatti kiskorúak személyi adatait. A cég visszautasította a vádakat, és közölte, hogy betartja a helyi szabályokat.