5 perces krimi: A mama védelmében

Kint voltam a teraszon, amikor csengettek. Bementem volna megnézni, ki az, de akkor bukkant fel a kerti sövénynél Alexander, a szomszéd rőt macskája. Inkább azt figyeltem. Ha elkaphatnám egyszer! A múltkor a szemem láttára falt fel egy fészekből kiesett fiókát, azóta utálom. Ha közelebb jönne, fejbe ütném a botommal. Mama tegnap este olvasta fel nekem a mesét Erős Jancsiról, aki mindig azt kiabálta: „Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!” Lecsapott a gonosz kocsmárosra, meg a medvékre, akik rátámadtak és úgy bánt el a fekete királlyal is, aki a kastélyában akarta elemészteni őt.

Az éjjel álmomban én is Erős Jancsi voltam; alaposan rendet csináltam a játszótéren.
Nem tudtam hát, ki érkezett. Csak a mama kiáltását hallottam. Valahogy furcsán kiáltott. Még sohasem hallottam így, és a hideg is végigfutott rajtam. Alexander, a macska már nem érdekelt, futottam be a teraszról. A kezemben volt vaskos kis botom. A játszótérre is mindig leviszem, csak az iskolába nem vihetem.
A nappali küszöbén megálltam. A mama megint kiáltott, nekem pedig a szemem is kidülledt az ijedtségtől, tisztán éreztem.
A mama a szőnyegen feküdt, a hasán pedig egy idegen bácsi. Mind a ketten kapálóztak és kiabáltak. A mamám sikoltott, a bácsi meg tépte a ruháját. Én meg csak néztem, furcsa volt minden, mozdulni sem tudtam, de féltettem a mamát. Ez csak valami rossz lehetett!

A bácsi engem nem látott, furcsán hörgött és kiabált. Már majdnem leszaggatta a ruhát a mamáról, amikor végre mozdultam. Erősen markoltam a botot. Erős Jancsi voltam, mint éjszaka, álmomban.
„Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon...”
Sírva húztam a fejére kétszer, háromszor. Csak egy pillanatra nyúlt el, de az elég volt a mamának. Kimászott alóla, ő is sírt, a festék lejött a szeméről. Szörnyű volt az arca, üvöltött dühében. Aztán ő is felkapott valamit – a kandalló elől egy piszkavasat. A bácsi megrázta magát és felült. Ordított volna. Láttam a száját, ahogy kitátotta. A mama lesújtott. A bácsi akkor a hátára feküdt és már nem mozdult.

A mama elvitt a szobámba, és annyit mondott, maradjak ott. Meg azt, hogy sohasem látta azt az embert, becsöngetett az ajtón azzal, hogy el akar adni valamit. Azt hitte, a mama egyedül van a házban, és valami rosszat akart neki csinálni.
Csak ültem a szobában és vártam. Csúszott valami a folyosón, csapódott a garázs ajtaja, aztán elment a kocsi. Akkor láttam, hogy véres a botom. Erős Jancsi vagyok, egyenesen a meséből! A mama csak egy óra múlva jött haza. Kivette az ásót a csomagtartóból, lemosta a kerti csapnál. Aztán elmentünk az áruházba.

Sokáig nem beszéltünk a bácsiról. De a múlt vasárnap kirándultunk az erdőben. A mama gyorsan ment előre, mintha pontosan tudná, hová akar jutni. Körülöttünk senki sem volt, eltávolodtunk a várostól és a parkolótól. Madarakat láttam, meg egy mókust. A tisztáson megálltunk, de hiába néztem körül. Azt hittem, lesz itt valaki, de senkit sem láttam. A mama idegesen gyűrögette a ruhája szélét. Ez másik szoknya volt, nem az, amit megtéptek. Erről eszembe jutott az eset:
– Mama, mi lett azzal a bácsival?
A mama keze idegesen reszketett. Meredten nézett egy zöld bokrot a tisztás szélén. Mintha belelátna a földbe.
– Ne gondolj rá, kisfiam! Soha többé nem fog bántani bennünket.
Én hiszek a mamának. Ha valamit megmond, az mindig úgy van. Így aztán nyugodtan sétáltam tovább. A mama csak egyszer nézett vissza a bokorra, aztán rám mosolygott:
– No gyere, te Erős Jancsi – és az árnyékok alól kiléptünk a fényre.

További Nemere István történetek:

5 perces krimi: A fészek őrzője >>>

5 perces krimi: Gyilkosság a templomban >>>