2018.06.02. 06:30
Tejbepapi, szalbutamol…
Imádom a háromhetes kerékpárversenyeket, oda vagyok a Giro d’Italiáért, a világ minden pénzéért (na, jó, ez azért barokkos túlzás) sem hagynám ki a Tour de France-t, a Vueltáról már nem is beszélve. Drukkolok a szökevényeknek, tűkön ülve szorítok azért a tévé képernyője előtt, hogy időben „hazaérjenek”. Együttérzek a szenvedőkkel, az életükért küzdőkkel, mindig sajnálom a leszakadt, magukra maradt bringásokat. Máskor az élen állót favorizálom. Voltak, vannak nagy kedvenceim, a teljesség igénye nélkül: Eddy Merckx, Miguel Indurain, Alberto Contador, Marco Pantani, de a legnagyobb egyértelműen Lance Armstrong volt…
Hatalmasat csalódtam, le is szedtem a falról a poszterét, amikor kiderült, hogy sikereit doppingszerek használatával érte el. De! Nem hagyott nyugodni a gondolat: oké, Lance Armstrong kokszolt, le is bukott, nincs miről beszélni. Illetve dehogyis nincs! Itt bujkál bennem a kisördög, bökögeti az oldalam, tegyem csak fel az obligát kérdést: vajon azok, akik a sorban közvetlenül utána következtek, sőt, időnként, egy-egy nagyon kemény szakaszon még le is hagyták, ők, a derék porfelhőlovagok önvédelemből a nagymutter tejbepapiját, tojásrántottáját vetették be teljesítményfokozónak?
Esetleg bekaptak néhány kanálnyi szuper hatékony aszkorbinsavat?
Ugye-ugye… Nem minden fekete vagy fehér.
Napjaink egyik legjobbja, a brit Chris Froome, aki gyenge-közepes kezdés után fölényes magabiztossággal nyerte meg az idei Giro d’Italiát, sem hófehér…
A tavalyi Vueltán pozitív tesztet produkált, amit a B próba is megerősített – ennek ellenére nem zárták ki. Sokan állítják, hogy egy szalbutamol névre hallgató „vízhordó” segítségével érte, éri el sikereit, amit persze csapatának, a Skynak a vezetői csípőből cáfolnak. Tény, hogy amit Chris Froome a Giro 19. szakaszán produkált, az ép ésszel szinte felfoghatatlan, 80 kilométeres szökése a Monte Zoncolán már-már az álom kategóriába sorolható. Mi sem természetesebb, hogy erősen támadják, bár nyíltan még nem mondják ki, de mindenki tudja, mire gondolnak... A háromszoros Giro-, ötszörös Tour- és kétszeres Vuelta-győztes zseniális kerekes, Bernard Hinault viszont kimondta: a Vueltán pozitív mintát produkáló Chris Froome-nak nem szabadott volna rajtengedélyt adni a Giro d’Italiára!
Én meg arra gondolok, beszedhetnék akár egy tonna szalbutamolt is, akkor sem tudnék a mezőny nyomába érni…