2009.12.30. 11:59
Újra vetkőzött a popsztár!
Lily Allen ott folytatja 2010-ben, ahol idén abbahagyta!
2009 igazán az ő éve volt, új albuma sikeresebb lett, mint az előző, koncertturnéján alkalmanként több tízezer ember bulizott a zenéjére, ráadásul a divatvilágba is berobbant, nem is akárhogy!
Az énekesnő a magyar közönséget is elvarázsolta a Sziget Fesztivál első napján, ráadásul a GLAMOUR magazin decemberi számának címlapjára is felkerült. Meg is érdemelte, hiszen Lily a Chanel Coco Cocoon táskájának arca lett, fellépett a Chanel 2010-es tavasz-nyári showján, ékszert tervezett, most pedig exkluzív ruhakölcsönző szalon beindításán dolgozik.
A meglehetősen aktív sztár 2009-ben végre nem botrányaival hívta fel magára a figyelmet, hanem elsősorban zenéjével és egyéb munkáival, amelyek közül kiemelkedtek a divatanyagai is. Először az I-D magazinban láthattuk, majd a GQ magazinban dobta le magáról a ruhákat. Most a Harper''s Bazaar orosz kiadásának januári számának pózolt. Az igazán szép, döntő többségében fekete-fehér sorozat is ledobta a felsőjét, de ezt a legkevésbé sem bánhatjuk, az énekesnő férfi rajongói meg aztán pláne nem!
Lily ördögi-angyal sorozatát Alan Gelati fotózta, a kissé darkos smink igazán jól passzol az énekesnőhöz. Minket meggyőzött a sorozat és, bár Lily Allen azt ígérte, hogy most egy ideig háttérben marad majd, reméljük, hogy azért 2010-ben tartogat még meglepetéseket nekünk!
Lily Allen teljes divatanyaga a GLAMOUR Online oldalán>>>