2009.04.17. 13:50
Geszti Péter nyeregben érzi magát!
A Nemzeti vágta kitalálója már meggyőzte Stohl Andrást és Oszter Alexandrát, hogy részt vegyenek a lovas bajnokságon. Most az országot járva elsőként Komáromba vágtázik.
Időutazás a szabadságharcba
Geszti Péter tavaszi hadjárata még nem ért véget. A május 30-június 1. közötti Nemzeti Vágta előtt több ízben vidékre látogat, hogy beszéljen a városok és falvak ünnepévé vált országimázs-fesztiválról. Miskolc, Baja illetve a két határon túli település: Dunaszerdahely és Szabadka után a Nemzeti Vágta kreatív igazgatója Komáromba látogat, hogy a Komáromi Napok keretén belül bemutassa, miért is hívják lovas nemzetnek országunkat.
Geszti Péter szívesen látogat a városba, mert a Komáromi Napok számára történelmi időutazást jelentenek. A rendezvényen, amely április 25-május 3 között lesz, újraéled az 1948/49-es szabadságharc, amelynek gyermekhőseire emlékezik idén a Nemzeti Vágta.
Stohl András nem fél a kihívásoktól
Már tavaly is jól éreztem magam a Vágtán, miért ne indulnék most is? Remélem, ezúttal is ép bőrrel, baleset nélkül megúszom a versenyt – jegyzi meg a színész. – Nem hajszolom a győzelmet, de leszerepelni sem szeretnék. Utolsó biztosan nem leszek!
Oszter Alexandra – versenytársához hasonlóan – komolyan veszi a felkészülést. „Igaz, tavaly nyár óta heti rendszerességgel lovagol, de a közelgő verseny miatt most beleerősített. Tavaly még nem voltam biztos magamban, most úgy érzem, felkészültebben tudok rajthoz állni. Bár hétévesen ültem először lovon, de csak egy éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a sporttal. Nem tudom, a fiúk mellett lesz-e esélyem, de igazából az sem zavar, ha nem állhatok a dobogóra.