2009.07.15. 09:57
Hajdú Péter magára maradt lányával + képgaléria
Az ismert médiaguru még sosem vigyázott egyedül Noémire, most azonban ennek is eljött az ideje: felesége, Kata ugyanis műsorvezetői felkérést kapott az egyik kereskedelmi csatornától. Az ifjú anyuka pedig boldogan mondott igent.
Hajdú Péter ezen a héten élesben vizsgázik apaságból, ugyanis amíg Kata délelőttönként a Csak csajokban ténykedik társ-műsorvezetőként, addig neki kell vigyázni Noémire.
Pelenkázásban verhetetlen
- Ez az első alkalom, hogy ő vigyáz az öt hónapos kislányunkra. Eddig még sosem pelenkázott, ezért tegnap megmutattam neki, hogyan kell, de ma reggel már kétségbeesetten kérdezte, hogy akkor melyik is a pelus eleje? Ennek ellenére sikerrel vette az akadályokat, és amikor hazaértem, egy mosolygós és tiszta Noémi fogadott – mesélte Hajdú-Sarka Kata nevetve az RTL Bulvárnak.
Noémi bűvöletében….
Kata mindennapjai Noémi bűvöletében telnek, egyetlen nap akad csupán a héten, amikor van néhány órája saját magára. Szerdánként ugyanis Kata édesanyja jön vigyázni a kislányra, a fiatal anyuka pedig végre eljut fodrászhoz, kozmetikushoz, és el tudja intézni a nagybevásárlást.
- Petivel csak ritkán tudunk kettesben lenni, de néha ez is kell, s ha moziba, színházba, vacsorázni megyünk, a bébiszitterünk vigyáz Noémire. Bulizni azelőtt sem jártunk, tehát most sem hiányzik az életünkből – mesélte a lapnak az ifjú édesanya.
...és a szerelem fogságában
Hajdú Péter és Sarka Kata szerelme évekkel ezelőtt kezdődött, és bár hiába volt nagy a lángolás, nem ment minden simán. Szülei féltették Pétertől, hiszen a média a magánéletét is kiteregette, így tudták, hogy az akkor már közismert műsorvezetőnek csak idősebb barátnői voltak. Kata pedig épp hogy 20 éves lett, amikor belecsöppent Peti életébe.
Főiskolára járt és a tanulásra kellett volna koncentrálnia. Pár hónap romantikázás után végül Kata úgy döntött: elhagyja uvdarlóját. Később azonban visszafogadta Pétert, aki a szakítás ellenére is hevesen rajongott Katáért. A nagy kibékülésből aztán házasság, és nem sokkal később kisbaba lett.
További cikkek a sztárpárról:
Még mindig harcol Sarka Kata >>>
Hajdú és Sarka különválnak >>>