2009.08.16. 12:00
Sharon Stone levetkőzött 51 évesen!
Ha teljesen nem is, de félmeztelenül pózolt a Paris Match magazin legutóbbi számának címlapján a színésznő.
[caption id="" align="alignleft" width="380"] Az ötödik iksz után hátat fordított eddigi életének a színésznő.
[/caption]Sharon Stone nemcsak melleit mutatta meg, hanem azt is, hogy szerinte a kor nem számít. Világ életében úgy gondolta: mindent akkor és úgy kell tenni, amikor és ahogy az jól esik. Valóban, a színésznő sohasem volt szégyellős: alighanem örökké emlegetni fogják az Elemi ösztön első részének kihallgatásos jelenetét, amikor a színésznő megcserélte keresztbe tett lábait – és prímán látszott, hogy nincsen rajta bugyi.
A kép (ITT LÁTHATÓ!) láttán sokan a számítógép és a Photoshop fantasztikus tudásáról beszéltek, és az öregedő színésznőn köszörülték a nyelvüket. Ám Sharon szerint ezeknek az embereknek nem is vele, hanem magukkal van bajuk. A sztár egyébként ötvenedik születésnapja után változtatott életén: megvált egy csomó ruhájától, műtárgyától, bútorai és ékszerei javától. Viccesen azt mondta, most éppen barátai számát próbálja meg a felére csökkenteni.
Kiskegyed
Ajánljuk még:
- Smink nélkül: Cindy Crawford istennő, de Sharon Stone vakolatra szorul! >>>
- Sharon Stone megharcolt a halállal - képgalériával >>>