Mit akar tőlem a leszbikus főnököm?

Annyit azért elárulok, hogy huszonkilenc éves vagyok és szingli, főiskolai diplomám és nyelvvizsgám van, szorgalmas vagyok és felelősségteljes, mindig elvégeztem a rám bízott feladatot, és soha semelyik munkahelyemen nem volt még rám panasz. Az, hogy munkanélküli lettem, nem az én hibám. A térséget sújtó gazdasági pangás az oka, meg a balszerencsém. A másfél év alatt olyan kétségbeesett lettem, hogy már bármit elvállaltam, a szomszédos óvodában takarítottam éjjelente, egy közeli faluban pedig konyhai munkát vállaltam egy értelmi fogyatékosokat ellátó otthonban. De ezek csak pár órás lehetőségek voltak, a belőlük származó jövedelmem épp arra volt elég, hogy éhen ne haljak. Hogy a rezsimet is fizetni tudjam, adósságot adósságra halmoztam, ezeket most szépen elkezdtem visszafizetni. Negyedik hónapja vagyok állásában, a körülményeim végre elfogadhatók, majdnem olyan munkát végezhetek, ami a végzettségemnek megfelel, és a fizetésem is kielégítő, ha nem is sok. Mindenesetre ahhoz képest, amit az elmúlt időszakban kerestem, most királynőnek érezhetem magam.

Egy ismerősöm szólt, hogy nyílt egy elég nagyszabású vállalkozás, ahová embert keresnek. Fura megérzésem támadt, hogy azonnal jelentkeznem kell, szinte rohantam hazáig, hogy aztán nyugodt csendben felhívhassam a számot, amit kaptam. Egy fagyos, kimért női hang szólt bele a telefonba, és elég furcsa kérdéseket tett fel már elsőre. Például nem a szaktudásom, tapasztalatom iránt érdeklődött, hanem azt kérdezte, mi a családi állapotom, van-e gyerekem, hány éves vagyok.

Gondoltam, máris beperelhetném diszkrimináció miatt, hiszen sem a családi állapot, sem a kor nem lehet ok arra, hogy ne vegyenek fel. Azt elfogadtam, hogy a gyerekről érdeklődik, hiszen a munkaidő miatt fontos tudni, haza kell-e rohanni a munkaerőnek, hogy odaérjen az óvodába. De hát én nem voltam abban a helyzetben, hogy akadékoskodjak, vagy megsértődjek.

Szó nélkül elfogadtam a kijelölt időpontot az állásinterjúra, nem mertem megmondani, hogy aznap épp az otthonban kellene takarítanom. Inkább az otthonban cserélem el a műszakomat, gondoltam. Egy ősrégi kosztümömet vettem elő, lötyögött rajtam, mert igencsak lefogytam a megelőző stresszes, pénztelen időszakban. Arra gondoltam, inkább lötyögjön, de legyen csak kosztüm, hadd lássák, hogy komoly vagyok és visszafogott, nem valami kis vidéki tingli-tangli, aki majd miniszoknyában illegeti magát az asztalok között. A hajamat kontyba tűztem, és éppen csak egy kicsit festettem ki magam, amennyit a jólápoltság megkövetel.

Negyvenöt körüli, magas nő fogadott, külseje tekintélyt parancsolt. Széles vállára kardigánt dobott, alatta fehér blúz és egy selyemkendő. Sötét, térd alatt érő szoknyában volt és furcsa férficipőben, amitől egy kicsit smasszer kinézete lett. A haja rövid, őszes, fiúsra vágott, az arca sminktelen. A szeme pedig fürkésző, hideg és végtelenül szomorú.

Foglalj helyet, mondta, és amíg megfordultam, hogy körülnézzek, hová is kéne ülnöm, éreztem szúró tekintetét a hátamon. Néhány rövid kérdést tett fel, csak a szokásosokat, közben villámgyorsan átfutotta az önéletrajzom.

Mit csináltál, amíg nem volt állásod, kérdezte, és én töviről hegyire elmeséltem a takarítást, a krumpli pucolást és mosogatást, meg a családoknál végzett kisebb vállalásaimat. Ekkor egy kicsit, mintha megenyhült volna az arca.

Nem olyan lány vagy, aki hagyja, hogy elsodorja az élet, igaz?

Mit mondhattam volna, csak zavartan mosolyogtam.

Ekkor, anélkül hogy bármilyen megegyezés szaga lett volna a dolognak, egyszerűen közölte, hogy holnap ekkor és ekkor, itt és itt kezdek, és ennyi meg ennyi lesz a fizetésem.

Egészen pontosan arról volt szó, hogy az ő asszisztense leszek, és a mellette lévő szobába kell érkeznem hétre, hogy fél nyolcra, amikor ő bejön, készen legyen a kávé, amit tejszínnel és négy cukorral szeret, valamint fél kakaós csigával, amit a sarki péknél szíveskedjek beszerezni. A kakaós csiga másik felét pedig megehetem.

Amikor hazaértem, és végre kibújtam a morózus kosztümből, nem is tudtam, hogy örüljek-e vagy sem, sírjak-e vagy nevessek. M-nél különösebb nővel még soha nem találkoztam. És ez még csak a kezdet volt. Mert azután minden áldott nap újabb meg újabb furaságokkal lepett meg. Például minden nap tízkor be kell mennem a szobájába, és meg kell nyomkodnom a vállát, miközben ő kéjesen nyögdécsel. Ebédet a sarki vendéglőből kell hoznom a számára, és ebéd után le kell sötétítenem a szobáját kerek negyven percre, hogy a kanapén eldőlve nyugodtan emészthessen.

A történet folytatását itt olvashatja >>>