Oda az igazság!

– Oda az igazság. Miért hagyta el a mondat elejét?
– Mert nem Mátyás-filmet készítettünk. Annak indult, 2008-ban, a reneszánsz évében keresett meg az ötlettel Várkonyi Gábor történész és Berger József producer. Először egy Mátyás-történetet írtam, de rájöttem, hogy annyi pénzünk sosem lesz, hogy rendes díszletekkel, jelmezekkel le is forgathassuk. Most került a mozikba például Juraj Jakubisko Báthory Erzsébetről szóló filmje, ami iszonyatos pénzből (mintegy négymilliárd forintból) készült. Magyarországon ennyi pénzt nem lehet összeszedni.

– Ha lehetne, csinált volna?
– A kérdés az, hogy miről. Biztos lehetne olyan filmet is készíteni, amelyben megmutatjuk, mekkora zseni volt az utolsó nagy magyar király. Mintha Isten ideküldött volna egy megváltót, akit épp Mátyásnak hívnak. Nekem ez soha nem ment. A filmben sok utalás van a korra, Mátyásra, de az mégsem róla szól. Egyébként ki sem ejtik a nevét a filmben.

– Kinizsi Pál neve azért egyértelműsíti, ki a főszereplő.
– Hát igen. Kinizsi az ő kreatúrája volt. Mátyás tette vagyonossá Kinizsit, aki az elsők között árulta el a királyt. Azzal, hogy annak halála után nem Mátyás fiát, Corvin Jánost támogatta a trónért folyó küzdelemben.

– Ön szerint miért?
– Nem tudom. Azért el lehet képzelni, hiszen az igazságos Mátyást a kortársai nem nagyon szerették. Erőszakos zsarnok volt, rengeteg pénzt zsebelt be. Mondok egy példát: ha az adót, amit uralkodása kezdetén szedtek, egy forintnak vesszük, akkor az a halálakor már ötszáz forintra rúgott. Az igazságos Mátyásról szóló történetek mesék csupán, amilyenek a világon mindenhol megtalálhatók. A jó király legendájára szükségük van az embereknek. Amikor Heltai Gáspár elkezdte írni a Mátyás-történeteket, az ország három részre szakadt állapotban volt. Kellett egy legenda, amely azt mondja, hogy nem vagyunk akárkik, hiszen ilyen királyaink is voltak nekünk!

– Ezek szerint a filmjében a valósághoz próbált közelíteni?
– Nem. Az Oda az igazság egy történelmi reflexió. A film roppant primitív műfaj, mesét kell mondani vele.

– Utoljára a rendszerváltás után, 1991-ben forgatott, Cserhalmi Györggyel, Gállfi Lászlóval a Kék Duna keringőt, amely szintén olyan, mint egy királydráma.
– A társadalmi problémákra nagyon érzékeny vagyok. Nem tudok viccelődő filmeket csinálni. Pedig biztos jó lenne, de valahogy nem megy. Nem tudom, miért, nem gondolkodtam még ezen.

– Vége a Kapa-Pepe filmeknek?
– A Kapa-Pepe filmeket a végén már mindenki utálta, nem is beszélve a kritikusokról, akik az utolsó filmnél, az Ede megevé ebédemnél szinte elküldtek a fenébe. De ez nem is számít, az ember a közönségnek csinál filmet, nem a kritikusoknak. Sajnos ma az emberek egyre ritkábban járnak moziba.

– Ön szerint miért?
– A magyar filmgyártás állami támogatásra épül, vagyis eddig mindenki azt csinált, amit akart. Ma már inkább a producerhez kell idomulni, fontos szemponttá vált, mennyire nagylelkű egy producer, vagy hogy mennyire lehet átverni.

– Látta az Avatart? Ön szerint is mérföldkő?
– Nem láttam, noha biztosan fantasztikus. Ami most zajlik kulturális szinten, a kommunikációban, gyökeres változást jelent az emberiség történetében. Talán nagyobbat, mint a könyvnyomtatás feltalálása volt. A könyvnyomtatás után a világ egyre személyesebbé vált, azáltal például, hogy a Bibliát otthon is lehetett már olvasni, értelmezni. A technikai fejlődéssel, az internettel a perszonalizáció felgyorsult, a nézőpontok száma végtelen lett.

– Mátyás óta a történelmünk kudarcok sorozata...
– Szerintem amit most élünk, az is sikertörténet.

– Sikertörténet?
– Így van. Sikertörténet, mert lehet ilyen témákról beszélni. Most szabadság vesz minket körül, még ha ezzel nem is olyan könnyű bánni. Az ember akkor szabad, ha nem lóg ki a segge a nadrágból, és ha meg tudja érteni a világ történéseit. Mindkettőhöz erőfeszítéseket kell tenni. Németh László mondta, hogy a magyaroknak el kellene fogadniuk, hogy az országuk épp olyan kicsi, mint a szomszédaiké. Igaza van, hagyni kellene végre a délibábokat.

– Az ön filmjével indul a filmszemle. Örül neki?
– Persze. A gyerekek azt hiszik, örökké tart az élet. Aztán vénségére az ember rájön, hogy nem így van, és akkor kicsit elgondolkodik a dolgokon. Talán bele is nyugszik mindabba, ami történt. Akkor van baj, ha az ember másokat okol az élete kudarcaiért. Sajnos az élethez szerencse is kell, nagy szerencse.

Mézes Gergely (Vasárnap Reggel)