2010.03.10. 10:00
Zámbó Edit és a kamu doktori cím
Míg élt Jimmy, az egész ország úgy tudta, hogy a felesége, Edit jogász. Most kiderült, hogy ez nem igaz.
Miközben megy a hercehurca arról, hogy Jimmy halálát illetően kinek lehet hinni - az özvegynek, Zámbó Editnek, vagy a másik szemtanúnak, Hulé Évának -, egyre több különös dolog derül ki a család életéről… Ha valaki még emlékszik a régi cikkekre, amiben Jimmya családjáról beszélt, jól tudja, hogy a feleség ezekben dr. Zámbó Edit jogászként szerepel, és a közvélemény a mai napig így tudja ezt. Internetes fórumok hozzászólásaiban még mostanában is arról lehet olvasni, hogy az olvasók mennyire bíznak az özvegyben, hiszen ő egy "kiművelt jogász"!
[caption id="" align="alignleft" width="380"] „Nem használok semmiféle doktori címet, nem tehetek róla, ha ezt írták rólam akkoriban az újságok.”
[/caption]
Nem tudnak róla az egyetemen
A Zámbó család régi ismerőse azonban megkereste a Kiskegyedet, és a következőket mesélte el: „Edit egy gyárban dolgozott, így sem előtte, sem utána nem tette le a doktorátust, és nem is járt soha életében egyetemre! Magyarul: nem igaz, hogy doktor, nem hogy büntető jogász!”
A Kiskegyed utánajárt, és kiderült, hogy a jogi egyetemen nem tudnak semmit sem egy Zámbó Edit, sem pedig egy az özvegy lánykori nevén beiratkozott tanulóról. De akkor miért volt szükség arra, hogy doktorként és büntető jogászként szerepeljen a nyilvánosság előtt?
Az első feleség miatt?
„Jimmy első felesége, Veronika egy tanult, művelt nő. Editnek nyilván kínos volt, hogy ő nem tud semmit felmutatni Jimmy mellett, és valószínűleg ezért adományozott magának egy doktori címet! Amikor meghalt szegény Jimmy, és ott ültünk a rendőrség Teve utcai palotájában, odajött egy vizsgálótiszt is, hogy megkérdezze: áruljam már el, milyen doktor Edit, mert ők nem találják a nyomát – meséli a még kilenc éve a család barátjának, most pedig már csak egy erőszakos rajongónak nevezett Hulé Éva.
Nem tehetek róla
A Kiskegyed természetesen megkereste a legilletékesebbet, Zámbó Editet is, hogy mondja el, mi az igazság a doktorátusa körül. „Nem nyilatkozom, csupán csak annyit mondok, hogy nem büntetőjogász a végzettségem” – válaszolta ingerülten. Arra a kérdésre viszont, hogy akkor Jimmy idejében miért dr. Zámbó Edit jogászként szerepelt, már csak ennyit mondott: „Nem használok semmiféle doktori címet, nem tehetek róla, ha ezt írták rólam akkoriban az újságok.”