Sztárvilág
2010.07.16. 08:50
Reszkess Hollywood, jönnek a fiatalok!
Az álomgyárnak mindig új arcokra van szüksége, Leo és Angelina Jolie trónját éppen most veszik át a fiatalok.
BAMA
Az új arcokra mindig nagy az igény Hollywoodban, egy tehetséges fiatalnak azonban hosszú éveket kell eltölteni a másodvonalba, mire sikerül olyan filmszerepekhez jutnia, amelyben valóban megmutathatja képességeit.
Ráadásul, hiába egy-két jobban sikerült mozifilm, a közönség szeretetéhez ennél több kell. Így aztán a legtöbb „fiatal színész” Hollywoodban már a harmincon is túl van, amikor végre sikerül befutnia, jó példa erre Zoe Saldana, aki az Avatar sikeréig nem nagyon kapott igazi lehetőséget, bár neki megérte várnia, hiszen 32 évesen végre A-listás sztárrá vált.
Új generáció azonban mindig készülődik, hogy átvegye a nagy öregek helyét. A mostani huszonéves színeszek többsége tinisorozatokban edződött, és már nagyon korán igazi sztárnak számítottak a legfiatalabb korosztály számára, remekül építették fel a karrierjüket és nem egynek közülük jó esélye van rá, hogy még azelőtt komoly eredményeket érjen el, hogy átlépne a harmadik x-be.
Természetesen a legfiatalabbak között is vannak már igazi szupersztárok, a Twilight elképesztő sikere Robert Pattinson és Kristen Stewart számára meghozta a sikert, és ők elég ügyesnek tűnnek ahhoz, hogy hosszútávon megkapaszkodjanak a csúcson.
Most összeszedtük azokat a fiatal színészeket, akiktől joggal várhatjuk, az említett két sztár mellett, hogy az elkövetkező évtizedek meghatározó ikonjai legyenek a filmvásznon.

-->
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre