2010.09.02. 10:15
Karsai Zitáék már beszéltek a gyerekről
„Hamar rájöttem, hogy nem a táncról szól ez a világ. Ez egy celebgyár.”
Karsai Zita férjhez ment, majd párja, Margl Tamás külföldi munkaszerződése miatt Dubaiba költöztek. Más oka is volt az egykori Megatáncosnak, hogy itthagyta az országot. A csalódottság.
- Olyan szépen indult a karriered.
- Nem nevezném karriernek. Ez üzlet - kihasználom a média adta lehetőségeket, a média pedig engem. Aki nem tudja jól keverni a lapokat, az teljesen feleslegesen ugrál a képernyőn, hosszú távon semmit nem fog elérni vele. Ez 2006-ban kezdődött a Megatánccal. Akkor kaptam egy lehetőséget, hogy megismerjen az ország. Nem az volt a fontos, hogy megnyerjem a versenyt, nem akartam a New York-i ösztöndíjat, amit a győztes kapott. Szerényebb célom volt ennél.
Egy táncos mindig a háttérben mozog, nem ő a főatrakció a színpadon. A sztár az énekes. Ki akartam törni. Szerettem volna megmutatni, hogy egy táncos is lehet éppolyan tehetséges, mint egy előadó. Egy kezemen meg tudom számolni, hány táncost ismernek el a világban önálló művészként. Megtörtént az áttörés, megismerték a nevemet. Én lettem a Karsai Zita.
- Akkor miért éreztél mégis csalódottságot?
- Hamar rájöttem, hogy nem a táncról szól ez a világ. Ez egy celebgyár. Lényeg, hogy szerepelj, írjanak rólad, bohóckodj, bulizz - csinálj bármit, csak azt ne, amihez értesz. A tehetség hamar elvész a médiában. Sok jó tanácsot kaptam szakmabeliektől, ismert emberektől. Ezeket próbáltam is megfogadni, de kevés volt. Önálló színházat, tánciskolát nem tudtam nyitni, nem tudtam kitörni semmivel. Próbáltam a kapcsolatokat építeni.
Aztán megismerkedtem a férjemmel, Tamással, és az esküvő után tervezgetni kezdtük az életünket. Láttuk a jövőnket. Elüldögélhettünk volna Magyarországon még néhány évig az addig elért babérokon, de ez nem motivált. Addigra már szinte mindegyik táncos ismerősöm külföldön dolgozott. Ezért úgy döntöttünk, mi is csomagolunk és költözünk. A férjem kapott egy remek lehetőséget, így az úticél Dubai lett.
Kattintson a folytatásért! >>>