Begurultak a magyar bringások Kína fővárosába

Tizennégyezer kilométer: ezt a távolságot kell végigtekerni, ha valaki kerékpárral vég neki Budapestről Pekingnek. Eddig még senki sem tette meg ezt az utat két keréken, de két magyar kerékpáros, az orosházi Lénárt Ferenc (Léna) és budapesti társa, Berta István (Gézabá) februárban nekivágtak, hogy a pekingi olimpia megnyitóját már Pekingben élvezhessék végig. Ez a nem mindennapi kaland végül szombaton, magyar idő szerint reggel kilenc órakor ért véget, mikor a két sportember megérkezett – vonattal – a kínai fővárosba.

[caption id="" align="aligncenter" width="465"] Lénárt Ferenc és Berta István 6200 kilométert tekert, míg végül magyar idő szerint reggel kilenc órakor Pekingbe értek
[/caption]

„A kínai hatóságok nem engedték, hogy kerékpárral tegyük meg az utat a határtól. Azt hiszem, attól tartottak, hogy valami olyat is megláthatunk, amit nem igazán akarnak megmutatni külföldieknek” – válaszolta lapunk kérdésére Lénárt Ferenc, aki napbarnítottan, makkegészségesen és öt kilóval soványabban érkezett meg társával Pekingbe. Hasonló akadályba ütköztek az orosz hatóságoknál is, akik nem szerették volna, ha két magyar csak úgy keresztülgurul az országon, így ragaszkodtak hozzá, hogy vagy kíséretet rendeljenek maguknak, vagy tegyék meg az utat repülőn, vonaton. „A hatóságok miatt „csak” 6200 kilométert tudtunk kerékpározni” – sajnálkozik Lénárt. – Pedig mindenki más segítette utunkat. Szállást, étkezést biztosítottak Ukrajnában, Kazahsztánban, Mongóliában. Volt, ahol még rendőri kíséretet is kaptunk. Szerencsére nem volt szükség rájuk. Az egész út legveszélyesebb pillanata a Góbi-sivatagban volt, amikor egy percen múlt, hogy nem sodort el minket egy homokvihar.”

A két sportember elmondása szerint az egyszerű emberek is nagyon szívélyesen fogadták őket, habár az étkezéseknél voltak kalandjaik.A legfurább ételük a tejesbödönben főtt birkából készült mongol horhog volt, bár az evőeszközök hiányát is furcsának találták először. Szállásuk mindig ott volt, ahol találtak: jurtában, modern sátorban, pásztortanyán, kocsma raktárában. Keresztülvágtak a több ezer méteres hegyeken, sztyeppén és pusztaságokon, megnézték a leírhatatlan szépségű napkeltét a Góbi-sivatagban. „Az életem egy nagy utazás, ez volt soron következő” – mondja Lénárt, de később hozzáteszi: már négy hónapja vannak távol az otthontól.

„Már nagyon várjuk haza Lénát” – mondja kérdésünkre Orosházán Kecskeméti Krisztina, Lénárt Ferenc élettársa. „Amikor hosszú útról jön, mindig először a művelődési házhoz gurul, most ott fogja várni a fél város. Mindennap sokan kérdezik, mi van vele, mikor jön vissza. Ilyenkor kicsit nehéz, de amikor visszatér akkor nagy az öröm.”