2009.02.03. 17:13
Kikerics túra a Szársomlyón
A rózsaszínes-fehér virágú magyar kikerics az országban kizárólag a Villány-hegység legmagasabb hegyén, a Szársomlyón található meg
Ez az alig húsz centiméteres védett növény volt látható a nemrég bevont kétforintosokon is. A mérgező magyar kikerics sokszor már január elején megjelenik és virágot bont, hiszen a hegy mészköves talaja hamarabb felmelegszik. A gyakran még a hóvirágot is megelőző növény felkutatására és bemutatására kirándulást szerveznek a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai ezen a hétvégén, szombaton.
A túra útvonala a szintén fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Szársomlyó hegyen vezet. Ezért a program létszáma korlátozott, a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges. A mindössze öt kilométeres gyaloglás körülbelül három órásra tervezhető.
Madáretetés a Pintér-kerti arborétumban
Akik lemaradnak a hétvégi kirándulásról, azok se búsuljanak. kellemes családi program készül a jövő hétvégén Pécsett a Pintér-kerti arborétumban. A Csipegetés elnevezésű madárgondozó délelőttön a gyerekek és felnőttek megismerhetik az arborétum élővilágát. Érdemes az időjárásnak megfelelő öltözék mellett távcsövekkel és madárhatározóval is készülni. Mindkét eseményre a 06-30-377-3388-as telefonszámon lehet jelentkezni.