Igaz történet: Egy nő is akarhat csak szexet...

Hogy megfeleljek az elvárásainak, hoztam is azt, amit a nevem jelentése takart: mindig, mindenhol én voltam az első. A legügyesebb rajzos az óvodában, éltanuló és őrsvezető az iskolában, középiskolánk húzó egyénisége a gimnáziumban. Majd a jogi karon évfolyamelső, és kollégiumi hangadó. Apámat az elsőségmániája miatt soha nem zavarta semmilyen stiklim, feltéve, ha hitelt érdemlően bebizonyosodott, hogy én voltam a szellemi szerző, és mindenkit én vettem rá a csíny elkövetésére. Megszámlálhatatlan mennyiségű focilabdával kilőtt iskolai ablak bánta apám felfogását. Azt hiszem, élethabzsoló mentalitásom is apámnak köszönhető, hiszen világéletemben arra nevelt, hogy én legyek az élet császára. A szobatársaimmal ez volt az egyetlen közös pontunk, mind a négyen nagykanállal faltuk az életet. És a csajokat.

Harmadévesek voltunk, amikor az egyik szobatársunkat, akit főképpen a minden gyakorlatiasságot nélkülöző tudományok és elméletek nagy ismerőjeként tartottunk számon, dobta aktuális barátnője. Ez normális esetben nem is lett volna baj, de a fiú életében először szerelmes volt, mint egy lányregény főhőse. A szakításra is ennek megfelelően reagált. Egész nap az ágyában feküdt, alig evett, és versesköteteket bújt. Merthogy a lány egy szép szemű, magyar szakos bölcsész volt.
Három napig bírtuk nézni a szenvedését, majd szombat este fogtunk egy üveg whiskyt, és jól leittuk magunkat. Az utolsó cseppjeit szopogattuk, és azon vitatkoztunk, hova menjünk csajozni, amikor az alkoholgőzön át határozottan felködlött bennem a terv.
– Srácok, kössünk szövetséget, vagy alapítsunk szervezetet, jegyeztessünk be pártot! – hadartam kissé kapatosan és nagyon akadozó nyelvvel. – Mostantól minden női szívet összetörünk, pontosabban minél többet, azaz lehetőleg az összeset – fejeztem be a szónoklatot.
– Ez az, Skalp Klub – vágta rá valamelyikük.
Így alakult meg a mi titkos szövetségünk, a Skalp Klub, amelynek nevében hátralevő egyetemi éveinket végigcsajoztuk. Ettől kezdve természetessé vált, hogy az egyik lányt szedjük fel a másik után, rendszerint egyszerre több barátnőnk volt. Ha valaki egy hónapig csak egy lánnyal találkozgatott, már azzal cukkoltuk, hogy esküvőre készül. Szerénytelenül állíthatom, női szív nem maradt összetöretlenül a környezetünkben.

Közben befejeztük az egyetemet, voltunk ügyvédbojtárok, majd ügyvédek. Mindannyian más ügyvédi irodában dolgoztunk, de továbbra is rendszeresen találkozgattunk. És persze pofátlanul falaztunk egymásnak. Előbb-utóbb aztán minden lányt dobtunk, amíg meg nem ismertem Annát. Ő mindent megváltoztatott. Egyik tél végi napon jött be az ügyvédi irodába, hogy kft.-t alapítson, s mivel az apai trenírozásnak megfelelően a társasági jogban is én vagyok a legjobb, bízvást mondhatom, az egész nem volt több, mint egy ujjgyakorlat.

Igen ám, de amikor belenéztem Anna gyönyörű, zöld szemébe, elvesztem. Még sosem láttam olyan zöld szemet. Olyan volt, mint a tavaszi erdő, amikor felmelegíti a reggeli nap fénye. És még sohasem láttam ennyire szép nőt, az egész lényéből sütött valami fojtott szexualitás. A húszas évei végén járhatott, magas volt, sudár, szőke, és hihetetlenül magabiztos. Pontosan tudta, mit akar, az üzletben is, és a magánéletben is. Engem még soha senki nem hívott randevúra, csak ő, és mennyire fifikásan tette! Mint egy férfi!
– Nem folytathatnánk egy kapucsínó mellett? – kérdezte huncut félmosollyal. S mint mondtam, nem volt igazán mit megbeszélni, amit mégis egyeztetni kellett, azt Anna már rég megbeszélte az üzletfeleivel, így szakmailag nem volt akadálya annak, hogy elfogadjam a meghívást.
– Inkább éhes vagyok! Meghívhatom ebédre? – kérdezte Anna a kávézó ajtaja előtt.
Nagyon tetszett a lány, tetszett, hogy rámenős, naná, hogy igent mondtam. Felcsigázta a kíváncsiságomat, mit akarhat tőlem, imponált, hogy engem csábítanak el, és nem én csábítok.

Anna nem hagyott sokáig kétséget afelől, hogy mit is akarhat. Hangulatos kisvendéglőbe mentünk, és már a levesnél ledobta a körömcipőjét, neccharisnyás lábfejével megsimogatta a lábszáramat, majd a combomat, és egyre feljebb haladt. Én ilyet még nem éreztem soha életemben. Ez tipikusan az a szituáció, amiről mindenki azt hiszi, csak a filmekben létezik, és amikor mégis megtörténik vele, nem tudja, hogyan reagáljon. Én sem hittem az érzékeimnek, fülig vörösödtem, és csak valami összefüggéstelen szóhalmazt dadogtam a társasági jogról, meg az adózási szabályokról. Annát szemmel láthatóan nem érdekelte, sokkal inkább az intim testrészeim simogatása kötötte le. Közben olyan természetességgel kanalazta a levesét, mintha csak az időjárásról cseverésznénk. Nem volt kétséges, hogy ebéd után nála kötünk ki. Pontosabban az ágyában.
Életem legnagyobb szeretkezése volt! Annyira szenvedélyes, annyira céltudatos. Nagyon sok lánnyal lefeküdtem Anna előtt, de még sosem éreztem azt, hogy pitiznem kell az ágyban, hogy hajtanom kell és bizonyítanom.

A szőke démon mellett megsemmisültem, vigyorgó kezdő kamasznak éreztem magam, akinek eddig csak a hetedikes biológiakönyv olvasása volt az egyetlen erotikus élménye. Még soha senkivel nem éreztem ekkora kéjt. Ez volt életemben a legszebb szeretkezés, és legkiábrándítóbb utójáték. Hét órakor megszólalt Anna mobiltelefonja.
– Halló… Igen, kedvesem... – csacsogta Anna mosolyogva a mobilba. – Hát hogyne, szerelmem… Tárgyalok az ügyvéddel. Minden rendben van, nagyon jól működünk együtt… Jó, akkor nyolckor. Szeretlek!
Életem legkínosabb harminc másodperce következett. Nem tudom, milyen arcot vághattam, csak azt, hogyan nézett rám Anna. Egyszerre volt sajnálat, megvetés, szánalom, öröm, unalom, és még ki tudja, mennyi minden a tekintetében.

– Úristen, csak nem hitted azt, hogy én… Na nem! – nevetett rám. – Tudod, te túl kevés vagy nekem. Nem mondom, magas vagy, tetszik a szoláriumozott bőröd, arra is kíváncsi voltam, mennyire kockás a hasad, na de ez csak szex volt! Egyébként a tested kidolgozottabb, mint amilyennek az öltöny alatt látszott, de az ágyban nem vagy annyira jó, mint gondoltam – adta meg a kegyelemdöfést, miközben félreérthetetlenül az ágyékomra nézett.
Úgy éreztem magam, mint egy gebe a lóvásáron. Egy nagyon öreg, és finoman fogalmazva is farkatlan gebe. Tetőtől talpig elvörösödtem, zavartan dadogtam valamit arról, hogy én vagyok a Skalp Klub elnöke, majd magamra kapkodtam a ruhámat és elmenekültem.
Aznap éjszaka nem aludtam, hajnalig kedvenc kocsmánk pultját támasztottam, és akadozó nyelvvel magyaráztam megpróbáltatásaimat a Skalp Klub hirtelenjében összehívott tagjainak. Hitték is meg nem is a történetemet, de azt olvastam ki a szemükből, a legszívesebben ők is megismernék Annát.

Azóta háromszor-négyszer találkoztam jogi ügyekben Annával, soha nem tett semmilyen utalás arra a délutánra. Ugyanúgy viselkedett velem, mint bárkivel, kedvesen mosolygott, kicsit távolságtartóan beszélgetett velem, de semmi több nem történt.
A skalpgyűjtést azóta is folytatom, csak sokkal keservesebben megy, mint az Annával való találkozás előtt. Addig mindegy volt, milyen a becserkészendő lány, egy szempont volt, hogy csinos legyen. Azóta csak a sudár szőkékre hajtok, azt hiszem, Annát keresem minden lányban, egyetlen kivétellel, a zöld szem elriaszt. Nem tudok zöld szemű csajokkal flörtölni, bármennyire is szépek. Ha pedig egy zöld szemű lány kezdeményezni próbál nálam, inkább eljövök arról a helyről, vagy hazamegyek. Félek a zöld szemtől, mert mindig Anna jut róla eszembe, és a telefonbeszélgetés utáni tekintete.
Rettegek a gondolattól, hogy valaha még egyszer valaki ugyanúgy nézzen rám!