Öregember nem vén ember

Tegnap felhívott a menhely igazgatója. Azt mondta, ezentúl heti tíz dollárral többet kell fizetnem, vagy keressek másik otthont magamnak. De hova mehetnék?
– Heti tíz dollárral többet? Nekem semmit nem mondott.
– Ne félj, majd fog!
– Akkor mind a ketten mehetünk. Nem tudok ennyivel többet fizetni.
Mindketten hallgattak. Morley elővette a távcsövét, és a szemközti lépcsőházat vette szemügyre.
– Megint itt van a pasas. Az asszonyka most engedte le a rolót.
– Ugyan, hagyd! Te is voltál fiatal.
– Gondolod, az asszony fizetne nekem heti tíz dollárt? Csak megér neki ennyit, hogy a férje ne tudja meg!
– Te megőrültél! Zsarolni akarod?
– Igen. Sőt, már valami mást is kiterveltem.
– Micsodát? Morley, te…

Közben idős nénike ült le a közelükben.
– Menjünk a szobámba – suttogta Morley –, nem kell, hogy Miss Amerika kihallgasson! –
Morleynak kényelmes szobája volt a második emeleten. Mielőtt Bakov tiltakozni kezdett volna, gyorsan megelőzte: – Gondold meg, hova mehetnénk? Öregek vagyunk, aligha találnánk másik otthonra.
Bakov megadta magát.
– Rendben – mosolygott Morley. – A tervem a következő…

Másnap, nem sokkal tíz után Morley elment a bankba. Szőke, széles vállú férfi állt előtte a sorban. Moeley-nak feltűnt, hogy a pénztáros lány halálsápadt, és válogatás nélkül pénzkötegeket gyömöszöl egy táskába. Morley eltűnődött. A lány nem is számolja meg a bankjegyeket… A férfi magához rántotta a táskát, a pénztáros segélykérően nézett Morley-re, aki végre kapcsolt. Eszébe jutott egy fogás, rég elfelejtett ifjúságából. Előrenyújtotta a lábát, elgáncsolta a menekülő férfit. A bankrabló megbotlott, elvesztette az egyensúlyát, és elvágódott a padlón. Koppant a pisztoly, a táskából pedig bankjegykötegek hullottak a földre…

Szép reggel volt, a füvön még csillogott a harmat. Mint rendesen, a kerti székeken két öregúr üldögélt. Ismét Morley vitte a szót:
– No, egy időre legalább nincsen gondunk. A banktól kapott jutalom egy-két évre fedezi az otthon költségeit, és az újságos is fizetnek valamit a sztoriért. No igen, nem fordul elő mindennap, hogy egy öregember gáncsot vet a rablónak. De miért nem te léptél közbe, ahogy megbeszéltük?
– Ezért – kuncogott Bakov, és előhúzott a zsebéből egy bankjegyköteget. – Pontosan ezer dollár. A padlóról vettem fel, amikor kiborult a táska.
– Vegyük úgy, mint kamatmentes kölcsönt rosszabb napokra.
– Egyetértek – mondta Bakov.
– De add csak ide a távcsövedet!
– Miért?
– No igen… Attól mert a szőke fickó segített nekünk a bankban, még a csalfa asszonykát sem kell szem elől tévesztenünk. Ki tudja, legközelebb nem ő ad nekünk egy kis „kölcsönt”.