5 perces krimi: A túlzott becsületesség ára

– Sajnálhatja is – nevetett a férfi. – Csupán azért jöttem vissza, hogy megmondjam, a fiatal hölgy tévesen váltotta be a csekkemet. Háromszáz helyett ezerháromszáz dollárt adott ide.
Csodálkozó morgás hallatszott a várakozók körében. Fransworth elsápadt:
– Egy pillanat… Ön semmi esetre sem… – de a férfi már vidáman tartott kifelé.
Valaki a sorból odaszólt Farnsworth-nak:
– Ugyan, pénztáros úr! Hiszen maga is mondta, hogy a pénztártól való távozás után nem fogadnak el reklamációt!

A hivatalos idő lejártakor a főpénztáros leltárt csinált, bezárta a páncélszekrényt, majd a feldúlt pénztáros kisasszonnyal együtt felment az emeletre Gleason vezérigazgatóhoz.
– Miss Kent – mutatott Farnsworth a lányra – súlyos hibát vétett…
– Tudok a dologról – mondta Mr. Gleason erőltetett nyugalommal. – Üljön le, Miss Kent, mielőtt összeesik.
A lány szót fogadott, miközben a könnyek csak úgy peregtek az arcán.
– Az én hibám – motyogta maga elé Farnsworth –, körülbelül öt percre magára hagytam a pénztárnál ezt a lányt. Ekkor váltotta be az úr azt a bizonyos csekket. De még mindig rábukkanhatunk a férfira, ha…

– Nem! – szólt közbe a vezérigazgató. – Nem lenne jó reklám, ha a túlfizetett pénzt visszakövetelnénk.
Nyílt az ajtó és belépett két biztonsági ember. Az egyik bólintott és átnyújtott Mr. Gleasonnak egy cédulát.
– Pedig csak öt percre mentem ki… – motyogta Farnsworth.
– Pontosan – mondta a vezérigazgató, majd nyugodtan folytatta – és ez az ötperc elég volt ahhoz, hogy a kivett pénzt elrejtse a férfimosdó törülközőtartójának az aljában.
– Hogyan? Mit tetszett mondani?
– Ne is tagadja, Mr. Farnsworth! A cinkosát a pénzköteggel még az utcán lefüleltük. Rögtön bevallott mindent.
– De ez őrültség! Ezt az embert azelőtt sohasem láttam!
– Igazán? Ő mindenesetre azt állítja, hogy tegnap együtt iddogáltak, akkor főzték ki az egészet.
– Hazudik! Miss Kent volt az ,aki a csekket beváltotta. Ő az egyetlen, aki…
– Igazán, Farnsworth, nem lenne szabad ezt az ártatlan teremtést belekevernie ebbe a piszkos ügybe! Maga a tolvaj, maga a "bankrabló".
– De hogyan történt? – kérdezte Miss Kent.
– Mr. Farnsworth megvárta, amíg a sorban az ablakhoz ért a bűntársa. Ekkor átadta magának a kasszát és előre elemelt ezer dollárt. A pénzt eldugta a férfi mosdóban. Időközben ön beváltotta a cinkos csekkjét, természetesen teljesen korrekt módon.

– De hát a férfinak tényleg a kezében volt a pénz! – értetlenkedett Mss Kent.
– Hogyne, az a háromszáz dollár, amit maga kifizetett és az a köteg, amit akkor húzott elő a zsebéből, amikor még senki sem figyelt rá. Ezután játszotta el Farnsworth segítségével azt a bizonyos komédiát… A pénztáros úr viszont elfeledkezett arról az apróságról, hogy a nagyobb címletű bankjegyeket vegyszerrel megjelöltük. Így Mr. Farnsworth maga okozott riadót, amikor a vegyszeres ezer dollárossal elhaladt a pénztárajtó oldalában elhelyezett készülék mellett. A detektívjeink azonnal munkába léptek. Érti már?
– Tehát nem bíztak bennem – motyogta a megtört főpénztáros. – Pedig mindig én voltam a megtestesült becsületesség! Soha nem késtem egyetlen percet sem, soha a magam számára nem használtam fel egyetlen ceruzát, postabélyeget vagy bármi mást.
– Tudom – mondta halkan a vezérigazgató. – Éppen ez volt az az ok, amiért jó ideje bizalmatlanul néztük magát…

– Hé, maguk a kaszában! Tévedtek! Pár perccel ezelőtt itt váltottam be a fizetési csekkemet.

– Sajnálom, uram – mondta a főpénztáros, John Farnsworth –, de a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el...

NANA.HU -->