2010.09.07. 11:05
Százezres nagyságrendben hiányos a nyilvántartás
A rendezetlen földviszonyokat is helyretenné a kormányzat a külföldiek földvásárlási moratóriumának három évre tervezett meghosszabbítása alatt – nyilatkozta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Duna Televízió hétfő esti műsorában.
A Nemzeti Földalap (NFA) visszakerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től a vidékfejlesztési tárcához és ezt követően derül csak ki, hogy milyen földterületek vannak álalmi tulajdonban, egyelőre tisztességes földnyilvántartás sincs és százezer hektáros nagyságrendben azt sem tudja a hivatal megmondani, hogy milyen művelési ága van a területeknek – állítja az államtitkár.
A NFA finanszírozásával kapcsolatban Ángyán elmondta, hogy az alap finanszírozására fordítható források egy részét az állam birtokában lévő földek bérbeadásának bevételei teszik ki, ebből 8-10 milliárd forintos összeggel számolnak, azonban az államtitkár szerint ezt akár az ötszörösére is lehetne növelni a földbérleti szerződések újratárgyalásával. A bérleti szerződések felülvizsgálata szükséges, hisz a kedvezményezés a versenyjogba ütközik, a családi gazdaságok pedig ilyen módon alig jutnak hozzá földbérleti lehetőséghez.
Arra a kérdésre, hogy a moratórium elegendő lesz a földárak olyan mértékű megemeléséhez, hogy ez által ne érje meg a külföldieknek a hazai földterületekre spekulálni, az államtitkár elmondta, hogy maga a földár nem elegendő a spekuláció megállításához. A spekuláció kivédéséhez fontos az állam erős szerepvállalása a földpiacon, ezt a célt szolgája az állam elővásárlási jogának bevezetése. Ez azt jelenti, hogy minden egyes föld adásvételi szerződést be kell nyújtani a NFA-hoz, ez utóbbinak kell mérlegelnie, hogy spekulációs, avagy gazdálkodási szándékkal vásárolna földet valaki.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!